Sasfészek-kamera a Hortobágyon

| Egyéb, Természet | 2014.06.24.

Eddig soha nem látott felvételekkel örvendeztetik meg a természetvédők az élő adások rajongóit: szerdától „élő adásban” figyelhetik meg az érdeklődők egy, a Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) élő parlagi sas család fészkét, és szurkolhatnak azért, hogy minden fióka épségben kirepüljön – közölte a HNP.

Kánai Edina tájékoztatása szerint a fiókákon még látszanak a pehelytollak, amelyeket hamarosan felvált a felnőttkori, repülésre alkalmas tollazat. A szakértők szerint néhány héten belül már megkezdődhetnek az első szárnypróbálgatások.

A parlagi sas rendkívül óvatos madár, még a számára kialakított téli etetőn is ritka vendég, az pedig igazi rejtély, hogy a territóriumán található fészkek közül éppen melyiket foglalja el. Így történhetett, hogy az egyik fészek mellé szerelt kamera parlagi sasok helyett vörös vércsék fészkelését közvetíti, immár hónapok óta – ismertette a HNP, a HELICON Life Program, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület MTI-hez eljuttatott közös sajtóközleménye megjegyezve, hogy utóbbiak költésénél fordulatosabb családi drámát elképzelni is nehéz lett volna: a vércsék első fészekalját ugyanis a kamerák szeme láttára dúlta fel egy nyest, most a második költésből született, pehelytollas fiókák cseperedését követhetik élőben. A parlagi sasok valamivel távolabb, egy nyárfán költöttek.

A HNP természetvédelmi őrszolgálatának felügyelete mellett kedden gyűrűztek meg három sasfiókát. A rövid és problémamentes beavatkozás ideje alatt az őrszolgálatnak és a természetfilmeseknek sikerült a szomszédos fán egy kamerát üzembe helyezni. A madarakat nem zavarja a kamera, a természetvédők is biztosak abban, hogy a költés zavartalanul folytatódhat. A sasfészek-kamera éjjel-nappal működik, így a természetvédők állandóan szemmel tudják tartani a madarakat.

iCuccok Webshop

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Csatlakozz Facebook oldalunkhoz!

Csatlakozz Facebook oldalunkhoz!

<b></br>Ez a weboldal sütiket használ. Az EU szabályozásának értelmében Önnek ezt engedélyeznie, vagy elutasítania kell.</br></br></b> További információ erről

Az Uniós törvények értelmében minden látogatónknak fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldalunk sütiket (angolul cookie-kat) használ.
A sütik önmagukban veszélytelen apró programok, amelyek a weboldal felkeresésekor létrejönnek az Ön számítógépén, és tárolják azokat az információkat weboldalunkról, amelyek alapján megjelennek például a már meglátogatott hivatkozások, menük, menüelemek kiemelőszínei, és más egyéb navigálást, tájékozódást segítő funkció. Ezek a sütik egyébként letilthatóak, vagy törölhetőek a böngészőn keresztül is, vagy a számítógépen levő tárolóhelyről is. Más weboldalak esetén az ebben tárolt információk visszaküldhetőek a weboldal üzemeltetőinek, azonban a mi weboldalunk efféle adatgyűjtést nem végez. Amennyiben megnyomja az "Engedélyezem" gombot, úgy beleegyezik, hogy az oldalunk az Ön kényelmének biztosítása érdekében sütiket helyezzen el a számítógépén.

Bezár